Magunkról

 
 


A fejlődés fő szakaszai

A Black & Decker® erős és változatos alapokon nyugszik. Márkanevei tiszteletet parancsolnak és megbízhatóságot élveznek világszerte. Gyárainak nemzetközi hálózata az egyik legfejlettebb és leginkább költséghatékonyabb a világon. Az agresszív, vásárlóközpontú értékesítési orientációjának köszönhetően új termékek egész sorát fejlesztette ki, valamint hírnevet szerzett a minőség, az innováció, a tervezés és az értékállóság terén.

A Vállalat csaknem egy évszázados története alatt volt néhány különleges pillanat. Ezek az események különösen lényegesek, hiszen a Black & Decker® számára igazán fontos mérföldkövekre hívják fel a figyelmet.

  • 1923 - Black & Decker® első kísérlete, hogy az ipari felhasználók számára már jól ismert márkát az otthoni barkácsolók számára is elérhetővé tegye.
  • 1925 – A Vállalat két újítást is kezdeményezett a marketing területén. Továbbképzéseket szerveztek a kereskedőknek, amelyeken megtanították nekik, hogyan kell a gépeket használni és a vásárlóknak bemutatni. Két Pierce Arrow busz – bemutatóterem négykeréken - pedig járta az Amerikai Egyesült Államokat és termékbemutatókat tartott kereskedőknek és gyári gépkezelőknek.
  • 1929 – A cég megvásárolta első repülőgépét. A különlegesen felszerelt, hat személyes Travel Air Monoplane-t repülőgépmotorok javításánál alkalmazott szerszámgépek repülő bemutatótermeként használták.
  • 1930 – A Black & Decker® megjelent a háztartási gépek piacán is a Cinderella™ mosógéppel.
  • 1932 – A cég nagyot újított a reklámozás területén: készítettek egy 60 másodperces hangos filmet amely bemutatta, hogyan kell eladni a Black & Decker® gépeket a főbb piacokon. A film címe „Haszonvadászat” (”Shooting for Profits”) volt.
  • 1932 – 1934 – A vállalat bemutatta elektromos ragasztópisztolyát, elektromos csiszológépét és hordozható körfűrészét. Új termékei közé tartozott az elektromos csavarhúzó, amelyhez tengelykapcsoló illeszthető; az első áramvonalas ház egy golyóscsapágyas elektromos fúrón; a gépjármű-javításban használt elektromos lökhárító-kiegyenesítő és az elektromos hőlégfúvó.
  • 1925 – 1939 – Az aktivitás és a számtalan új termék az emelt frekvenciás szerszámgépek megjelenését idézte elő, melyekben már az új fejlesztésű indukciós motor dolgozott. Bemutatták az első, szabadalmaztatott Black & Decker®-tervezésű elektromos ütvefúrót is, az ¼ colos és ½ colos junior fúrókat, valamint ipari porszívókat, a Shorty® fúrók egy újabb sorozatát, az új Holgun® elektromos fúrógépet, a fémek vágására fejlesztett, hordozható LectroShear™-t és az ugyancsak hordozható darabolófűrészt.
  • 1940 – A Black & Decker® bemutatta a Quick Saw-t (Gyors fűrész), az egy kézzel üzemeltethető, asztalos körfűrészt.
  • 1942 – A cég először gyártott műanyagból fúrógépházat.
  • 1946 – A Black & Decker® bemutatta a Home Utility (Házi szolgálat) sorozatot, a világ első otthoni barkácsolóknak tervezett, kedvező árú fúrógépeit és tartozékait (pl. fúrószárak).
  • 1949 – Bemutatták a Home Utility hordozható körfűrész teljes sorozatát, és egy ipari ütőműves csavarbehajtógépet, melyet hat különböző, cserélhető dugókulccsal kínáltak.
  • 1950 – Egy mérföldkő a Vállalat történelmében: elkészült az egymilliomodik ¼ colos Home Utility fúrógép.
  • 1953 – Újabb termékek kerültek piacra a Home Utility sorozat tagjaként, a vibrációscsiszoló és a dekopírfűrész.
  • 1957 – A Vállalat betör a kerti készülékek piacára első hordozható, elektromos sövénynyírójával. Forgalomba hozza a ¼ colos elektromágneses ütvefúrót és két nagy teljesítményű gyalut is.
  • 1961 – 1962 – A Black & Decker® bemutatta a világ első akkumulátoros ütvefúróját, amelyet nikkel-kadmium cellák működtettek. 1962-ben új akkumulátoros sövénynyíró és további négy akkumulátoros ipari ütvefúró kerül piacra.
  • 1963 – A cég bemutatta az első kettős szigetelésű ipari fúrógépeit, csiszolóit és sarokcsiszolóit az Egyesült Államokban.
  • 1964 – A Black & Decker® belépett az űrkutatás versenyébe: készített egy akkumulátoros, minimális forgatónyomatékú űrszerszámot a NASA számára, melyet a súlytalan repülés állapotában használhatták a Gemini projekt űrhajósai.
  • 1965 – A vállalat elsőként vezette be a számítógépeket a mindennapi feladatok elvégzésére. Piacra dobták az első elektromos fékkel ellátott hordozható körfűrészt.
  • 1966 – 1968 – Új termékeket mutattak be, köztük az első elektromos fűnyírót és egy új sorozat nagy teljesítményű DEWALT® karos radiál körfűrészt, amely az utóbbi 25 év első jelentős fejlesztését jelentette ezen a területen. Bemutatták az ipari pneumatikus gépek Value sorozatát. Olyan készülékeket, melyek a pneumatikus gépek felhasználási területének 80%-ára voltak alkalmazhatóak, és áruk 50%-al alacsonyabb volt, mint a piacon ezidáig megvásárolható készülékeké.
  • 1968 – Az akkumulátoros Apollo felszíni ütvefúrót - melyet űrutazásoknál holdminta-nyerésre fejlesztettek ki - elszállították a NASA-nak.
  • 1969 – Az Egyesült Államokban új termékeket hoztak ki, köztük az első négykerekű, akkumulátoros hengeresfűnyírót. Az Egyesült Királyságban bemutatták a 11,5 fontos (≈5,22 kg) Lawnderette™ elektromos fűnyírót tömör gyephez.
  • 1971 – A Black & Decker® fejlesztésű fúrófejjel ellátott, Holdon használt Apollo felszíni ütvefúró helyt állt a NASA Apollo 15 küldetésén, és sikeresen vett holdmintát az Apollo 16, majd a 17-es küldetéseken is.
  • 1973 – A Vállalat bemutatta az első sorozat, otthoni barkácsolók számára kifejlesztett, kettős szigetelésű, beltéri használatra tervezett szerszámot. Az akkumulátoros ütvefúró árát egyharmadával csökkentették. Az Egyesült Királyságban bemutatták a Workmate® hordozható munkapadot és satut, amely elnyerte az England’s Design Council (Angliai Tervező Tanács) „kiváló termék” díját.
  • 1974 – Bemutatták a MOD 4™ akkumulátoros szerszámgép rendszert, és az levegőkompresszor- és permetező rendszert. A MOD 4 rendszer - egy akkumulátoros kéziszerszám cserélhető fúrófejjel, fűszegélyollóval, lombnyíróval és lámpafejjel - volt a Dustbuster® akkumulátoros kéziporszívó előfutára. Valamint ez jelentette a Vállalat első nagymennyiségű akkumulátoros szerszámgép termelését.
  • 1975 – Az Egyesült Államokban boltokba került a Workmate hordozható satu és munkapad. Ipari területen pedig egy nagy teljesítményű, 8 cellás, újratölthető ütvefúró segítette az akkumulátoros szerszámok terjedését.
  • 1979 – Bemutatták a Dustbuster® akkumulátoros porszívót. A Black & Decker® akkumulátoros technológia alapján kifejlesztett készülékei elterjednek; a munkapadoktól kezdve, minden a házban és házkörüli munkánál felhasználható szerszámot ideértve.
  • 1980 – 1982 – Az 1981-ben az Egyesült Államokban bemutatott rengeteg új termék között volt a Spotliter™, az akkumulátoros, újratölthető lámpa, és egy sorozat hordozható fitness-berendezés. Az Egyesült Királyságban elkezdték gyártani a Lawnraker fűlevegőztetőt, és a Paintmate™ festő rendszert, Franciaországban pedig egy biztonsági riasztót. 1982-ben a bemutatott termékek között volt egy elektromos gyalu, egy tűzőgép és egy meleg levegős festékszóró. Az autóápolási termékek köre egy 8 colos excentercsiszolóval bővült.
  • 1984 – A cég piacra dobta első ipari akkumulátoros dekopírfűrészét és bemutatta a professzionális szerszámgépek egy új generációját, amelyeket nagyteljesítményű 57 milliméteres motorokkal terveztek. Az Egyesült Államokban bemutatták többek között az új, Franciaországban gyártott kézicsiszolót, valamint az asztalos készülékek teljes sorozatát. Szintén bemutatásra került a Spacemaker® beépített konyhai készülékek sorozata.
  • 1985 – Bemutatták és szabadalmaztatták a forradalmian új Piranha® keményfémlapkás körfűrészlapot, amelynek hatékonysága így jelentősen megnövekedett. Számos új háztartási kisgép került piacra, többek között az akkumulátoros habverő, a HandyMixer™, az akkumulátoros kés, az akkumulátoros turmixgép és az Automatic Shut-Off™ automata kioldású elektromos vasaló.
  • 1987 – Az új akkumulátoros csavarhúzó alapul szolgált egy sor hasonló termék gyártására. Piacra került a Bullet® Pilot Point® fúrószárcsalád. Szabadalmaztatott tervezésének köszönhetően akár hétszer tovább tartott és négyszer gyorsabban lehetett vele dolgozni, mint a hagyományos fúrószárakkal.
  • 1988 – Egy erőteljes globális tervezési program részeként, a Vállalat 100-ról 12-re csökkentette a termékekbe beépítendő motorok típusválasztékát. Az akkumulátoros technológia hatalmasat fejlődött ez év során az Univolt® univerzális akkumulátortöltő rendszer bemutatásával, melyet a univerzális akkumulátorok fémjeleznek. Ezek nagyon sokféle szerszám energiaigényét tudják kielégíteni 2,4-től 24 V-ig. Az első Univolt termékek között volt két nagyobb feszültségű professzionális fúrógép két mechanikus sebességfokozattal és fokozatmentes fordulatszám-szabályozással.
  • 1989 – A professzionális végfelhasználók számára készült új termékek között volt az egyedülálló rezgésmentes technológiájú, professzionális marokcsiszoló, az új, 14 colos darabolófűrész és az ipari gyalu. Az Alligator® fűrész egy másik példája volt annak, ahogyan a Black & Decker® automatizálni tudta a kétkezi feladatokat a kényelem és a nagyobb hatékonyság érdekében. Az akkumulátoros csavarhúzó-sorozatnak bemutatták két újabb tagját. A Steamworks® tapétaeltávolító volt az első megbízható és elfogadható árú szerszám, amely jelentősen megkönnyítette a tapétaleszedés műveletét. Ez jelentette a Vállalat elkötelezettségét a lakásfelújítás piacán való gyors fejlődésre. Az év során több tartozék gyártását kezdték meg, például a Scorpion® Anti-Slip™ csavarozóhegyét. Beindult a Piranha sorozat több mint 3000 univerzális tartozékának termelése is.
  • 1990 – Az új termékek továbbra is főszerepet játszottak a cég növekedésében. Az év során bemutatott 72 új és újratervezett szerszámgép között volt a Univolt rendszerre épülő Cyclone™ akkumulátoros fúró/csavarhúzó; a Sawcat® és a Super Sawcat® újratervezett, nagyobb hatékonyságú körfűrészek; a Heatworks® nagy sebességű festékeltávolító; a QuickFinish® elektromos csiszoló; az új fúrógép a kulcsnélküli gyorstokmánnyal; és az elektromos, fordulatszámszabályozóval ellátott szalagcsiszoló.
  • 1992 – Újabb fejlesztések a nagysikerű Stimmer® sorozatban, bemutatták a Trim’n’edge Stimmer® (Szegély és szélvágó) fűszegélynyírót.
  • 1994 – Bevezetésre került a VersaPak® cserélhető Akkumulátor Rendszer az otthoni barkácsolók számára, bemutatták a Snakelight®-ot is, amely Észak-Amerikában a hordozható világítástechnika piacán vezető pozícióba hozta a Black & Decker®t.
  • 1995 – A fogyasztók számára gyártott szerszámgépek színe feketéről jade zöldre változott.
  • 1997 – Ebben az évben a forgalom rekordot döntött, részben olyan termékek piacra kerülésének köszönhetően, mint a Wood Hawk körfűrész, mely szabadalmaztatott irányozóvonal ablakkal van ellátva, a Wizard® rotációs gépek sorozata és a 3-in-1™ (3 az 1-ben) csiszológép, amely egyetlen gépbe kombinált delta, vibrációs és excentercsiszoló.
  • 1998 – Észak-Amerikában piacra került a Black & Decker® Mouse® dekorcsiszoló, a nagy teljesítményű akkumulátoros fúrók Firestorm sorozata és a VersaPak® akkumlátor-üzemeltetésű Quattro 7.2v 4-in 1 (4 az 1-ben) készülék.
  • 2000 – Tanui lehettünk az akkumulátoros 12v Quattro® 4-in-1 (4 az 1-ben) multikészülék és a Scorpion® kézi- és fémvágó fűrész bemutatkozásának, ezzel terjesztve a multifunkcionális gépek alkalmazását. A kerti munkához bemutatták a forradalmian új 4x4® fűnyírót, mely 360°-ban forgatható kerekekkel rendelkezik.
  • 2001: The consumer power tool product range changes colour from Jade to Orange reflecting modern industrial designs.
  • 2003: New innovative ranges of power tools are launched including GEL TECH and LASERS, alongside the new household revolution Scumbuster ™ and the ‘extended reach’ Hedge Trimmer range. Sightline jigsaws and the new corded STORM drills are also introduced into the market.
  • 2004: Home products celebrate the Dustbuster ® 25th anniversary and are re-launching whole of Dustbuster ® range as well as introducing the new Cylinder Vac into the European market. Power tools launch are launch new cordless 14.4V Scorpion saw and Mouse with GEL TECH ™.